Mindig nagy figyelemmel kísérem különböző kézműves szakmák eredményeit Magyarországon és külföldön egyaránt. Elsősorban a kovácsokat, hiszen ne feledjük el, hogy régebben a kovács és ékszerész egy ember volt, a szakma csak később vált ketté. A német nyelvben az ékszerészt ma is „aranykovács”-nak hívják.

Gyönyörű motívumokat és ötleteket lehet meríteni más rokonszakmákból is, mint amilyen a fafaragás, bőrdíszművesség, fazekasság!  Uniformizálódó világunkban az emberek egyre nagyobb érdeklődéssel és szimpátiával fordulnak a kézi munka felé, melyekben „lélek” van. Egyedi, egyszersmind megismételhetetlen darab, melyben benne van az alkotó egyénisége, szakmai tudása. Sokszor egy-egy tárgy ars poetica is, mely tükrözi a művész és a világ egymáshoz kapcsolódó viszonyát.

Például egy késkiállításon láttam, hogy a vadászok és gyűjtők milyen műgonddal és szeretettel beszélnek egy késről, vagy puskáról. Milyen figyelemmel és óvatosan veszik kézbe, szemük csillog, szinte szerelmesei lesznek ezeknek a csodálatos műalkotásoknak. Kívülállóként talán érthetetlen ez a rajongás, mindaddig, míg kézbe nem vesz az ember egy-egy ilyen művészi tökélyre vitt használati tárgyat, mely szinte simogatja a kezet. Nem egy olyan vadászkést láttam, melynek szigorú szemlélése közben is el kellett ismernem, hogy bizony néhány ötvöst megszégyenítene ez a precizitás és műgond! Mindig van még hová fejlődni!
Ezen a kiállításon találkoztam először a damaszkacéllal, melyet neveznek még damaszkuszi acélnak, vagy damasztacélnak is.
Gyakorlatilag két különböző tulajdonságú acél alapanyagból-melyek egymásra vannak rétegezve-születik meg a damaszkuszi acél. A kovácshegesztéssel és kovácsolással „egyé gyúrt” anyagokból lesz a csodálatos mintázatú fém. A félkész alapanyagot csavarással, nyújtással, hajtogatással és további kovácsolással strukturálják. A hajtogatások hatására növekszik a rétegszám, így egyre finomabb mintázat alakítható ki.
Minden kovácsnak megvannak a maga szakmai titkai, melyekkel el tudnak készíteni egy adott mintát. A kész acélt felpolírozzák és különböző savakkal „előhívják” a damaszk mintáját. A sav az egyik összetevőt megmarja, így egy érdekes faerezet mintázat jön létre.

Első látásra bele szerettem ezekbe az acélokba és több gyűjtővel és kováccsal is beszélgettem, akiktől megtudtam, hogy a legkelendőbb alkotásokat mind olyan mesterek készítik, akik valami egyedi, összetéveszthetetlenül rájuk jellemző formavilággal rendelkeznek. Ugyanígy jellemző még az alapanyagok, fémek, fa, csont, kövek kiválasztása is. Nincs ez máshogy a mi szakmánkban sem!

Mindjárt arra gondoltam, milyen csodás ékszereket is lehetne készíteni damaszkacélból!
Elkezdem utánajárni a dolgoknak. Sajnos hamar kiderült, hogy a magyarországi késkészítők és fegyverkovácsok nem dolgoznak rozsdamentes alapanyaanyagokból, mert ezek speciális eszközöket és nagyon drága technológiát igényelnek. Így ezek a damasztok nem alkalmasak ékszerek készítésére, hiszen senki sem szeretné, ha megrozsdásodna az ujján a gyűrű.
Szerencsére nem adtam fel a kutatást és megtudtam, hogyan állítható elő damaszkuszi acél teljesen rozsdamentes alapanyagokból!

Így születtek meg első rozsdamentes damaszkuszi acél ékszereink!

A nemesacél ékszerek sohasem látott reneszánszukat élik. A damaszkuszi acél ékszer újabb színes színfolt lehet az ékszerkínálat palettáján.